Majd két évtizedig dolgoztam sajtómunkásként elsősorban a kultúra népszerűsítéséért, a hagyományőrzést szolgálva, emberek és ügyek elismertetéséért, köz- és jótékony célokért mindig az értékmentés reményében. Újságíróként majd rádiósként, leghosszabban pedig televíziós szerkesztő-műsorvezetőként tevékenykedtem. Múzsa (korábban Kínáló) című kulturális műsorom több mint tizenhárom évet élt meg és került adásba a Miskolc Televízióban péntek esténként! De színházi, komolyzenei, vallási műsorokat is készítettem, portré- és dokumentumfilmeket forgattam.
Czikora Ágnes arTTér házigazda
Bár sokszáz összeállítást láthattam viszont adásban munkám nyomán, mégis az élő műsorvezetések varázsa, mindig kihívást jelentett! A közvetlen kapcsolat a közönséggel egész más képességet kíván! Újra és újra leküzdeni a lámpalázat és hibátlanul teljesíteni, hisz a műsor egyszeri és megismételhetetlen! Fokozottan igaz ez az arttér találkozásokra, hiszen itt egész a megvalósulásig rejtély, hogy a közönség mit mond, mivel készül és azt hogy tolmácsolja, miként kapcsolódnak össze a pici mozaikok egy nagy egésszé, tartalmas, értékes üzeneteket hordozó beszélgetés-folyammá. Közben pedig a téma-meghatározástól az alapos szervezésen át a műsorszerkesztésig és annak levezetéséig mindennek fontos szerep jut! Ez a pezsgő, igazi kihívást jelentő, remek próbatétel egyszersmint sok örömmel és barátkozással kecsegtető feladat számomra. Egy olyan közösségi program, amilyen Miskolcon több most sincs.